Annakidején, valamikor 2006 vége felé, egy olyan gondolatom támadt, hogy az országban addig nem lesz felemelkedés, amíg az emberek fel nem ébrednek. Amíg a Magyar össze nem fog a Magyarral, és Egy-séget nem hoz létre. Nyolc év kellett ahhoz, hogy az ország egyik fele elinduljon az ébredés útján, a másik pedig észre vegye, hogy ébren van.
Ennek eredményeképpen egy nagy változást kezdeményezett a választópolgárság.
Kérdés csak az, hogy akkor most miért kapjuk folyamatosan a nyakunkba a hidegzuhanyt? Csak azért, mert szúrjuk a drága EU szemét, vagy azért is, mert a mi hazánk sok más embernek is kellene, a makói gázmezővel, a világ legízesebben termő földjével, a világon talán egyedülálló víz kinccsel és a termál hőenergia lehetőségével? Vagy azért is, mert még mindig nem tanultuk meg, hogy hogyan fogjunk össze? Nem tudunk még mindig Egységesen fellépni, együtt igent vagy nemet mondani.
Ha tudnánk, nem lenne kérdés az ország és a deviza hitelesek hitelének megoldása, a hajléktalanok ellátása, a bűnözés visszaszorítása, a multik korlátok közé szorítása, és még sorolhatnám.
Hovatovább nem annak kéne a kérdésnek lennie, hogy mi Magyarok össze tudunk-e fogni, hanem, hogy hogyan lehetne a környező népekkel összefogni, és a Kárpát medencét végre rendeltetésszerűen használva kiépíteni egy össz-kárpátmedencei úniót.
De mi még saját magunknál tartunk. Minden tiszteletem a politikai vezetőké, de nem hiszem, hogy csak tőlük kell várni a sorsunk jobbra fordulását. 22 éve azt várjuk, hogy az aktuális kormány majd megoldja. Megoldja? Magunktól, egymástól várhatjuk.
Egy-ség. Egy-Más. Egy. Mondják, hogy ne azt nézd, ami szétválaszt, hanem ami összeköt.
Azt érzem, hogy amíg nem törekszünk az Egység megteremtésére, és nem ez a szándékunk, a hozzáállásunk, addig zuhany van. Tanító célzattal.
